No,de kiből lesz a cserebogár!?

A házigazdák varázslója!

2017/06/15. - írta: dravuczr

-Bartosz Kapustka-

kaqp.jpgMost már nagyon közel kerültünk a U21-es EB. rajtjához, a főszereplők elfoglalták a héten a szállásaikat, ám ami a lengyel focirajongókat különösen izgathatja, hogy péntek este 20-45-től pályára lépnek a helyi kedvencek. Marcin Dorna a lengyelek fiatal szövetségi edzője a héten többek között beszélt a körülményekről, hogy mennyire odafigyelnek a csapatára, beszélt az óvatos terhelésről, hogy mennyire komolyan kell venni már ezen szakaszban a frissítést, illetve beszélt arról is hogy a nyitómeccs több szempontból is lényeges. Egyrészt mert a lublini stadionban szépszámú hazai közönség előtt lépnek pályára, illetve mert a csoport elvileg leggyengébb ellenfelének számít a szlovák, így a továbbjutás vetületében már a mai csörte is sok mindenről dönthet. No de az természetes hogy elvárás lenne tőlük az elődöntő, ugyanakkor rendkívül nehéz dolguk lesz, viszont a keretükben találunk bőven klasszist, akik közül egy olyan játékossal foglalkoznék, aki már a felnőtt válogatottban is szinte alapember, s aki akár ennek a tornának az egyik legszínesebb egyénisége lehet!

Bartosz Kapustka nevével először a franciaországi kontinensviadalon találkoztam, ahol a fiatal kora ellenére nem illetődött meg a felnőtt válogatottban sem, sőt kétszer kezdőként számítottak rá, azt a két találkozót egyébként megnyerték a lengyelek, de a portugálok elleni egyenes kieséses szakaszban is jutott neki játéklehetőség. 1996 december 23.-án született Tarnow városában, durván 80 km-re Krakkótól, ahová egyébként 2010-ben igazolt. 2012-ben lett a Cracovia játékosa, ahonnan az elmúlt nyáron elvitte a jelenlegi klubja, a Leicester City...

53ea931a-d762-451b-afc7-64a8254994cf_1000.jpgAz első PL. idénye viszont nem a várakozásoknak megfelelően alakult, ugyanis a bajnokságban csak a padig jutott, pályára nem lépett még az edzőváltás után sem. Februárban viszont két FA kupa meccsen is kezdőként kapott szerepet, de valójában egyáltalán nem számítottak a fiatal lengyel szolgálataira, tulajdonképpen komolyabb játékpercei csak az utánpótlás bajnokságban voltak. Ez hathat rá jól, és kevésbé jól is, hisz elméletileg így nincs agyon használva, viszont a komolyabb szinten pörgő játékpercek hiányozhatnak. A felnőtt válogatottban a Lewa féle csatársor mögötti vonalban inkább a baloldalról indul, az U21-ben inkább középen helyezkedik majd el szerintem, klasszikus Trequartistaként. Pedig Ranieri ősszel sokat fogadkozott, hogy legyen a türelmes a lengyel tehetség, a sok munka elhozza az ő idejét, sajnos nem így lett, s nem hiába erősödtek fel azok a pletykák miszerint a Legia szívesen látná a soraikban.

Nemcsak a házigazda, hanem az egész EB. egyik kulcsfontosságú figurája lehet, jelenléte megnyugvást okozhat a csapattársaknak, és komoly veszélyt jelenthet az ellenfelekre. A jó felépítéséhez megfelelő sebesség is tartozik, ami a kontratámadásokban rendkívül jól jöhet, illetve a letámadásokban is nagy hasznát veszik. Ezeken túl azonban ami igazán lényeges lehet, hogy megtudja bontani az ellenfelek szerkezetét, a belső-védő páros közül az egyiket pl. kihúzza a centerből, ami több variációs lehetőséget adhat a lengyel támadásoknak. 

A klasszikus értelemben már nem arról a srácról van szó, akit különösen fel kellene fedezni, s teszem föl a teljes ismeretlenségből lépne elő, azonban mindenképpen arról a figuráról, aki az egyik legnagyobbat dobbanthatja a kontinens viadalon, ráadásul otthon. Szemtelen cselei, megoldásai mind-mind élményszámba fognak menni, s bár elsősorban nem mint csoport favoritként számolhatunk a lengyel U21-es gárdával, ám a mint egyéniség én rengeteget várok tőle.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekicsi.blog.hu/api/trackback/id/tr4812591853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása